Jelenlegi hely

Hírek

Tanévnyitás

„Taníts minket úgy számlálni napjainkat, hogy bölcs szívhez jussunk.” 
Zsoltár 90.1.

2016. augusztus 28-án 11 órától ünnepélyes tanévnyitó istentisztelettel nyílt meg a 2016/2017-es tanév a Gróf Dégenfeld Imre Református Általános Iskolában. Dr. Kovács Kálmán tiszteletes úr igehirdetése után Ujlaky Zsoltné, a Bárka Óvoda vezetője átadta a leendő elsősöket, akik színes műsorral búcsúztak óvodás társaiktól, és az óvoda dolgozóitól.

X. KÖZÉP – NYÍRSÉGI REFORMÁTUS TALÁLKOZÓ BAKTALÓRÁNTHÁZÁN

A Közép – Nyírségi Református Találkozó tizedik alkalommal kerül megrendezésre, amely hagyományihoz hűen a nemzeti összetartozás emberi formája, melyen hitünk szerint ott van Isten áldása.
A mostani találkozó a 96 esztendővel ezelőtti Trianoni eseményekre kíván emlékezni. Egy nap, mely megváltoztatta egy ország, egy nép, és minden magyar ember életét, fekete gyászbetűkkel került a történelem lapjára.

Általános iskolai beiratkozás

Tisztelt Szülők!

Értesítjük a felvételi eljárásban részt vett tanulók szüleit, hogy intézményünkben,
a Gróf Dégenfeld Imre Református Általános Iskolában a 2016/2017. tanévre történő
általános iskolai beíratás időpontja:

2016. április 14-15. (csütörtök, péntek) 8:00 - 19:00 óra közötti időszakban történik.

Beiratkozás helyszíne: Református Lelkészi Hivatal, Baktalórántháza, Jókai út 5.

Ünnepi szertartásrend

Egyházközségünk ünnepi szertartásrendje

Hétfő-szombat 16 óra Bűnbánati Istentisztelet.

Nagypénteken 11 órától – Passió.

Húsvét első napján, vasárnap:

  • 9 órától Istentisztelet Flóratanyán.

  • 10 órától Istentisztelet az Idősek otthonában.

  • 11 órától – Ünnepi Istentisztelet, Úrvacsoraosztás.

  • 14 órától – Hálaadó Istentisztelet.

Szándéknyilatkozat és Jelentkezési lap

Tisztelt Szülők!

A letöltött és kinyomtatott Szándéknyilatkozatot és az Iskolai jelentkezési lapot igény esetén kitötve a Gróf Dégenfeld Imre Református Általános Iskola, 4561 Baktalórántháza, Vasút út 7. címre küldjék vissza postai úton.

 

 

Felvételi eljárási rend a Gróf Dégenfeld Imre Református Általános Iskolában

A Gróf  Dégenfeld Imre Református Általános Iskola beiskolázási területe kiterjed Baktalórántháza és környező településeire. A keresztyén nevelési értékek mellett elkötelezett szülők gyermekeit várjuk iskolánkba, akik vallják és vállalják elkötelezettségüket.

 „Taníts minket úgy számlálni napjainkat, hogy bölcs szívhez jussunk”   90.zsoltár  12.

 
Beiskolázás első évfolyamra:

Iskolahívogató

GRÓF DÉGENFELD IMRE REFORMÁTUS ÁLTALÁNOS ISKOLA
4561 Baktalórántháza Vasút utca 7. Tel. szám:06-42-352-022

 

I s k o l a h í v o g a t ó 

 

Kedves Szülő!

Egyházközségünk év végi és újévi ünnepi szertartásai – 2015

2015. december 24. (csütörtök)

17.00 óra Karácsonyi Ünnepi Istentisztelet

2015. december 25. (péntek)

9.00 óra Flóratanya Úrvacsorás Ünnepi Istentisztelet
9.45 óra Idősek Otthona Úrvacsorás Ünnepi Istentisztelet
11.00 óra Úrvacsorás Ünnepi Istentisztelet
14.00 óra Hálaadó Istentisztelet

2015. december 26. (szombat)

11.00 óra Ünnepzáró Istentisztelet

2015. december 27. (vasárnap)

11.00 óra Istentisztelet

2015. december 31. (csütörtök)

17.00 óra Óévzáró Hálaadó Istentisztelet

2016. január 1. (péntek)

11.00 óra Újévi Istentisztelet

Videó - bemutatkozó kisfilm 2015.

Elkészült iskolánk idei bemutatkozó kisfilmje.

Az alábbi linkre kattintva tekinthető meg:

Kisfilm 2015.