Jelenlegi hely

Baktalórántházi Református Templom

A baktalórántházi református templom


Lelkész:
Dr. Kovács Kálmán
Fenntartó
Baktalórántházai Református Egyházközség
Cím
4561 Baktalórántháza, Jókai u. 5.
Térképre ugrás
 
Régebbi honlapunk címe: reformatusblhaz.atw.hu/

Templomunk

Az egyházközség kisméretű egyhajós templomát nyugat felé bővítették meg trapéz záródással. A déli homlokzat közepén széles alépítményt is magában foglaló torony emelkedik, egyenes záródású bejárati ajtóval, felette egyenes záródású tömör falsík, egyenes párkánnyal és félköríves ablakkal, amit két-két falpillér diszít, majd az egész templom hármas tagolású párkánnyal zár. A torony második szintjén mélyépített faltükörben kerek ablak, a felső szinten falpillérrel szegélyezett teljes párkánnyal lefedett ablak, felette óraíves párkány törtvonalú bádogsisakkal.

Az elülső és a hátulsó homlokzaton két-két félköríves ablak, a véghomlokzatokon egy-egy körablak, a nyugati homlokzaton bejárat található. A torony alatti bejárat áthidalójának a felirata:
„EZEN TORONY ÉPÍTTETETT ÉS A TEMPLOM NAGYOBITTATOTT MDCCCXLIV IK ÉVBEN. JAVÍTVA 1954 VII JAVÍTVA 1974 VIII”.

A templom orgonáját 1908-ban építették.

Harangjaink

Templomunknak három működő és egy leszerelt, repedt harangja van. A 400kg-os acélharangot 1962-ben Diósgyőrben, a 94kg-os acélharangot 1856-ban Bochumban készítették, míg a 150kg-os harangját az aranykoszorús harangötő mester Szlezák László öntötte 1947-ben Budapesten.

A "kisharang" palástján koszorúval övezett kehely látható, mely körül a felirat:
„TE BENNED BÍZTUNK ELEITŐL FOGVA”

A "nagyharang" felirata:
„KÉSZÍTETTE ISTEN DICSŐSÉGÉRE A BAKTALÓRÁNTHÁZAI REF. EGYHÁZ A HÍVEK KÖZADAKOZÁSÁBÓL AZ ÚRNAK 1962. ÉVÉBEN”

A harmadik harang felirat nélküli.

A templomkertben a templom nyugati falánál található a repedt harang, rajta a felirat:
„A NYÍRBAKTA LÓRÁNTHÁZI REFORMÁTUS EGYHÁZ SAJÁTJA ÖNTETTE GRÓF DEGENFELD SCHOMBERG IMRE ELHUNYT NEJE SZÜLETETT BÖKÖNYI BEK PAULINA EMLÉKÉRE *1856*
ISTEN ÁLDD MEG A MAGYART”

  2020. szeptember 09. – szerda – 10:09